Egy hazai és egy idegenbeli győzelemmel tartjuk a 4. helyezésünket az U16-os bajnokságban. Időrendben először Albertirsát fogadtuk haza pályán. Rögtön az elején góllal nyitottunk és a lefújás pillanatában is gólt rúgtunk, és az ellenfél jóvoltából még két öngól is esett a találkozón. A 7-1-es győzelemmel magabiztosan tudtuk a 3 pontot begyűjteni. 

A másik mérkőzésen sem forgott veszélybe a pontvesztésünk sorsa. A felsőpakonyi pályán szintén magabiztosan szereztük meg a győzelmet. A gólarány nagyobb is lehetett volna, ha pontosabbak a befejezéseink és például 4 méterről betalálunk az üres kapuba. Az ellenfélben egy szimpatikus csapatot ismertünk be, akik nem alattomosan játszottak, hanem ha szabálytalanság volt még elnézést kértek.

Még egy hazai meccs van decemberben azután folytatás tavasszal.

Sülysáp – Albertirsa: 7-1  gól: Gindl (2), Menyhárd, Dósa, Gáspár

Felsőpakony – Sülysáp: 0-5  gól: Farkas I, Farkas II., Kottler, Povázson, Gindl