Hazai környezetben fogadtuk Pilis csapatát 4-én, szombat délelőtt. A fiúk már az első perctől nagy iramot diktáltak és az ellenfél térfelén letámadásokkal nehezítették meg a vendégek dolgát. A labda végig szinte a Pilisiek térfelén pattogott, de sajnos a helyzeteinket nem sikerült gólra váltanuk. Égett a srácokban a bizonyítási vágy, hiszen egy jól sikerült alapozáson voltak túl, de ez inkább görcsösebbé tette a csapatjátékát, így nem sikerült jól dönteni rendre a támadások befejezésénél. 0:0-val fordult a két csapat a félidőben.

Nem kellett sokat várni a második félidőben a szezon első góljára, hiszen a mérkőzés 52. percében Orbán Illés, az újonnan igazolt játékosunk megmozdulásának köszönhetően megszereztük a vezetést. Innentől kezdve egy nagy teher esett le a fiúk válláról és még a Pilisi egyenlítő talált se zavarta meg őket. Kinyitotta a gólzsákot a Sülysáp. Érdemes megemlíteni még a másik új játékosunkat Szabó Csanádot is, hiszen neki is góllal sikerült bemutatkoznia, ő szerezte a hazaiak 3. találatát. A mérkőzés utolsó találatát szám szerint az ötödiket csapatkapitányunk, Mészáros Csaba szerezte egy 40 méteres szabadrúgásból a 88. percben.

Jövőhét szombaton egy sokkal erősebb ellenfél vár a srácokra, hiszen ahhoz az Albertisához utaznak idegenbe, akikkel a bajnokok tornáján is találkoztak.

Sülysápi Gyerekfoci Egyesület – Pilisi LK 5:1 (0:0) Gólszerzők: Mészáros Cs (2), Orbán I, Szabó Cs, Vadászi V

Csak így tovább! Hajrá SGYE!