A hétközi Abony elleni rangadó után azt gondoltuk, hogy a hétvégén egy könyebb derbi vár ránk. A mérkőzés után elmondhatjuk, hogy ez minden volt csak nem könnyű, Az első félidőben meglepett minket, ellenfelünk határozott olykor kemény játékstilusa. Fizikai fölényüket maximálisan kihasználták játékosaink ellen. Ritkán jutottak el a kapunkig, támadásaik nem voltak veszélyesek. Sajnos a mi csatáraink is rendre hibáztak, igazi gólhelyzetet nem sikerült kidolgoznunk. Félidő döntetlen. A második játékrészben próbáltunk változtatni a középpályán, igyekeztünk harcosabbak lenni. Ellenfelünk kezdett fáradni, egyre többször jutottunk el a kapuig, sorra jöttek a szögletek, a pontrúgások ám a törteli kaput nem sikerült bevenni. Az utolsó 10 percben mindent egy lapra tett fel csapatunk, mig egy kiugratásból sikerült 11-est kiharcolni. A büntető értékesitésével beállitottuk a végeredményt.

Sülysápi Gyerekfoci   –   Törteli Ksk  1  –  0  (0-0)Góllövő: Gindl Szabolcs

Hajrá Sülysáp!Hajrá Sülysápi Gyerekfoci!!!

(B.CS.)

Ezzel a vitatható szituációval kaptunk büntetőt.

Itt pedig a hibátlan végehajtása.