U19-es csapatunk idegenben Bagon kezdte meg az őszi szereplését. Ebben a szezonban három meghatározó játékosunk már túlkorosként sem tud a csapat segitségére lenni, igy fiatalokkal kellett a csapatot feltölteni.

Az első félidőben kiegyenlitett játék folyt a pályán, talán egy kicsit mi birtokoltuk többet a labdát és alakitottunk ki helyzeteket. Egy szemfüles szabadrúgás variációból sikerült megszereznünk a vezetést. A hazai csapat a félidő közepén védőink hibáját kihasználva egyenlitett. A középkezdés után szinte a semmiből sikerült ismét megszereznünk a vezetést.
A második félidő közepétől sajnos látványosan elfogytunk erőnlétben ezt kihasználva a fizikálisan erősebb hazai csapat egyre nagyobb nyomás alá helyezte kapunkat. Sokszor állt mellénk a szerencse. A hazai csapat egyre szabálytalanabbul játszott, ezért a 77. percben megkapták első kiállitásukat.   A 80. percben egy ütközés során az egyik hazai játékos szándékos szabálytalansága után villant a második piros lap is.  A szándékos szabálytalanság következménye, hogy védőnk Katona Marci súlyos kézsérülést szenvedett még aznap éjjel megműtötték. Előreláthatólag fél évig nélkülöznie kell őt a csapatnak. A hátralévő 10 percben a megfogyatkozott hazai csapat már nem jelentett veszélyt kapunkra.
 
Bag      –     Sülysápi Gyerekfoci    1  –  2
Góllövők: Béres Kristóf, Lánczos Tamás
 
Sérült játékosunknak innen is kivánunk mielőbbi felépülést!
A második fordulóban (09.19) 17.30-kor Tóalmás csapatát fogadjuk.
 
Hajrá Sülysáp! Hajrá Sülysápi Gyerekfoci!