A bajnokság 9. fordulójában ismét egy villanyfényes mérkőzést játszottunk Iklad csapata ellen. Jól előkészitett pályán tökéletes időjárási körülmények között kezdődött az összecsapás. Az első félidőben a stabilan védekező vendégcsapat védelmét nehezen tudtuk feltörni. Rengeteg helyzetet alakitottunk ki, kapufát rúgtunk, volt egy meg nem adott szabályos gólunk és sok szögletünk. Ezek után egy okos góllal sikerült megszerezni a vezetést.

Félidő 1 – 0
A második félidőben sikerült kicsit nagyobb tempót diktálnunk ami már gólokban is megmutatkozott.
Az utolsó 15-20 percben jött a szokásos erőnléti hanyatlás, ekkor már az ellenfél is többet került a kapunk elé, de a győzelmünk nem forgott veszélyben.
 
Sülysáp   –   Iklad    5 – 0
Góllövők: Láncos Tamás, Béres Kristóf, Béres Balázs, Gindl Szabolcs (2)
 
Sajnálatos módon a mérkőzés második félidejének elején egy ártalmatlan ütközés következtében játékosunk  Dóczy Kornél eszméletét vesztette, sérülése remélhetőleg nem komoly. A csapat és egyesületünk nevében is mielőbbi gyógyulást kivánunk neki. Várjuk vissza a pályára.
 
Hajrá Sülysáp!
Hajrá Sülysápi Gyerekfoci!!